- KERÉKCSERE
- Találatok: 299
Abroncs-jelölések kisokos – 2.
Mivel a DOT számon kívül még számos olyan jelölés van, melynek jelentésével jó, ha minden autós tisztában van, ezért hoztunk még egy részt a jelölési kisokosból.
Mivel a DOT számon kívül még számos olyan jelölés van, melynek jelentésével jó, ha minden autós tisztában van, ezért hoztunk még egy részt a jelölési kisokosból.
Számos olyan abroncs-jelölés van használatban, ami sokak által ismert, de kevesen ismerik a pontos jelentését.
Fontos, hogy négy ugyanolyan abroncsot szereltessünk fel az autó kerekeire. Amennyiben túl nagy az eltérés az első és hátsó tengelyek gumijai között, előfordulhat az, hogy nem azonos időben reagálnak, ez pedig nehézségekhez vezethet a jármű kormányozhatóságát illetően, így balesetveszélyes.
Számos felmérés támasztja alá, hogy minél idősebb az autó, annál nagyobb számban fordul elő, hogy a tulajdonosa egész évben csak téli, vagy csak nyári abroncsokkal közlekedik. Azokra a sofőrökre, akik ilyen módon spórolnak a biztonságon, általában az a jellemző, hogy inkább a téli gumikat választják egész évre. Azzal ugyan alacsonyabb a baleseti kockázat, de az sem elhanyagolható, hogy a téli abroncs nyáron sokkal hamarabb kopik, és egyúttal többet is fogyaszt a gépjármű, hiszen ezeket a gumikat nem a meleg aszfaltra optimalizálták.
Még szakértői szemmel nézve is nagyon nehéz egzakt választ adni erre, hiszen több tényező is befolyásolja a gumik életciklusát, illetve mint minden másban, ebben is rendkívül eltérőek az egyéni szokások. Van, aki nyugodtan közlekedik akár egy 6 éves garnitúrával is, de van, aki úgy érzi, számára csak az új abroncsok megfelelőek.
Természetesen az első és legfontosabb a biztonság, ezen kívül pedig az, hogy a sofőrök legyenek tisztában az abroncsokkal kapcsolatos szabályokkal. Például tapasztalataink alapján az abroncsok kopásának nem elegen tulajdonítanak kellő jelentőséget, pedig a legfontosabb tényezők egyike. Így fordulhat elő, hogy akár olyan gumival találkozunk, melyet már a cserét megelőző évben sem javasoltunk volna használatra.